Sonnet de porcelaine (Francia)
Le soir, ouvrant au vent ses ailes de phalène, Évoque un souvenir fragilement rosé, Le souvenir, touchant comme un Saxe brisé, De ta naïveté fraîche de porcelaine.
Notre chambre d'hier, où meurt la marjolaine, N'aura plus ton regard plein de ciel ardoisé, Ni ton étonnement puéril et rusé... Ô frissons de ta nuque où brûlait mon haleine !
Et mon coeur, dont la paix ne craint plus ton retour, Ne sanglotera plus son misérable amour, Frêle apparition que le silence éveille !
Loin du sincère avril de venins et de miels, Tu souris, m'apportant les fleurs de ta corbeille, Fleurs précieuses des champs artificiels. Feltöltő | Bittner Gábor |
Az idézet forrása | https://www.poetica.fr/poeme-1555/renee-vivien-sonnet-de-porcelaine/ |
|
Porcelánszonett (Magyar)
Éjjeli lepkeként rebben az este szárnya, Emléket hív elő, rózsás-törékenyet, Az emlék megkapó, mint nipp, mely szétrepedt, Ártatlan lelked friss, romlatlan porcelánja.
Tegnapról a szobánk, s a haló majoránna Nem látja már viszont pala tekinteted, Se ravasz, gyermeki megdöbbenésedet... Ó hév lélegzetem tarkód borzolva járta!
S nyugtát jöttöd miatt nem félti már szívem, Többé nem is zokog fájó szerelmesen, Törékeny látomás, amely a csendből támad!
Messze a méz-epe áprilistisztaság, Mosolyogsz, úgy hozod kosárnyi virágszálad, Mind hamis réteken szedett becses virág.
|