The page of Stramm, August, Hungarian biography
Biography
August Stramm (1874-1915) – drámaíró és költő; egy münsteri postahivatalnok fia volt, maga is postásnak állott, komoly hivatali karriert futott be a birodalmi postaügyi minisztériumban. Az első világháborúban századosként az orosz frontra került, ahol elesett. A radikális modernizmus központjához, a Sturm című folyóirathoz és köréhez tartozó, érett expresszionizmus legegyénibb hangú költője. Irodalmi pályafutását szinte pantomimikusan szűkszavú miniatűr drámákkal kezdte. Kevés verset írt, összesen nyolcvanat, két kötete jelent meg: Du (Te) 1914-ben, majd 1919-ben Tropfblut (Csöpögő vér) címmel posztumusz kiadványként háborús költeményei. Költészetében a legvégletesebb nyelvi absztrakció megvalósítója: a lírai kifejezés verseiben néhány összefüggését vesztett szóra korlátozódik, nemcsak a mondatok közti összefüggést robbantotta föl, hanem magát a mondatot is. Az elszigetelt tömbökként egymás mellé állított szavakról rendszerint a ragokat is lehántotta, s a grammatikai összefüggést érzéki-hangzásbeli rokonság, jelentésbeli-asszociatív és hangulati kapcsolat helyettesíti. Rendszerint a verssorokat is szavakra szaggatta, s ezzel a végső határig megközelítette az expresszionista versideált, mely nem egyéb egyetlen, elemi erejű kiáltásnál, az egész univerzumot magába foglaló és kifejező egyetlen nagy eksztatikus kitörésnél. Stílusa iskolát teremtett a német expresszionista mozgalomban.
(Editor of this page: P. T.)