Páral, Vladimír: Vihar a lombikban (Soukromá víchřice in Hungarian)
|
Soukromá víchřice (Czech)A–1 Nedělní ráno bez budíku, za zdí milé vrčení luxu a Jožino popěvování, vyspaný
a vyválený Áda poseděl čtvrthodinku na kraji postele zívaje a škrábaje se na
zádech a mezi prsty na nohou, ještě si na chvilku lehl a pak už doopravdy vstával,
šel se k oknu podívat na venkovní teploměr, pak políbit Jožu na tvář a vymočit
se, deset minut poctivě cvičil s pérovým síličem svalů až funěl, osprchoval
se, navlékl si čisté prádlo přichystané Jožou na židli a zvolna pak snídal linecké
řezy s bílou kávou, mezitím Joža vytáhla z ledničky kuře, oba doň píchali prsty
a pak si je převážili, Joža navrhla, že by je zkusila udělat jednou po čínsku.
|
Vihar a lombikban (Hungarian)Ébresztőóra nélküli vasárnap reggel, a falon túl kedves porszívó-dorombolás és Joža dudorászása, Áda kialudtan, kipihenten, ásítozva és a hátát meg a lábujjai közét vakarva elüldögélt egy negyedórácskát az ágya szélén, még egypár percre visszafeküdt, de aztán már igazán fölkelt, az ablakból megnézte a külső hőmérőt, kiment megcsókolni Joža arcát, és vizelni, tíz percig becsületesen húzogatta a rugós izomedzőt, tisztára kifulladt bele, majd lezuhanyozott, friss fehérneműt vett, amit Joža odakészített a székre, utána lassan kortyolgatta a tejeskávét, és linzert harapott hozzá, közben Joža kivette a jégszekrényből a csirkét, mind a ketten beleböktek az ujjukkal, aztán mérlegre tették, és Joža azt mondta, hogy egyszer megpróbálná kínai módra elkészíteni. - Csak csináld meg szépen paprikásan - mondta Áda -, ... és nokedlit... - Meg berkenyekompótot - tette hozzá Joža, egymásra mosolyogtak, Áda megpaskolta Joža nyakát, és égő cigarettával kiment nagydolgozni. - Nem aludtál el véletlenül? - kiabálta Joža jó idő múlva. -- Add ide az oltót! - kiáltotta Áda, és rágyújtott egy másik cigarettára. Hirtelen egy ötlet villant át az agyán, és már robogott is be a konyhába a hokedlihoz, ahol a szerszámait tartotta. - Kezet mosni... - mondta Joža. - Folyton csak... - morogta, de kiment kezet mosni, aztán az erkélyen szétrakta a szerszámokat, néhányszor leszaladt a pincébe, és alig négy óra múlva kihívta Jožát: - Gyere, nézd meg... - Mit? - A meglepetést... - és büszkén kivezette az erkélyre, a kis korlát sarkaiból két egy méter hosszú, eperszínre lakkozott rúd állt ki. - Jaj de szép - mondta Joža -, de mire való? - Kifeszíted köztük a ruhaszárító kötelet, és az erkély szabadon marad... Tetszik? – Nagyon - dicsérte meg Joža, és mosolyogva megcsókolta a fülét, Áda odahúzta magához, a keze lesiklott a testén, de aztán csak megpaskolta a nyakát. - Hogy áll az ebéd? - Már mehetsz sörért. Amikor kilépett az ajtón, megnyomta a csengőt, Joža kinézett a konyhaablakon, és az üveg mögül kiöltötte rá a nyelve hegyét, visszajövet már nem csöngetett, de a lépcsőházban, a szokásos helyen, amely biztonságos távolságban volt az ajtó kémlelőnyílásának látószögétől, ajkához szorította a hűvös, fehér zománcot, és nagyot húzott a kancsóból. - Már itt is vagyok... - mondta az előszobában, és élvezettel hallgatta telten csengő baritonját. - Láttalak a kémlelőlyukon keresztül - mondta Joža, az asztalon már gőzölgött a két leves, de Joža nem ült le, amíg Áda meg nem ette a magáét, és amíg eléje nem tette a paprikás csirkével telerakott tányért. Mialatt Joža tálalt, Áda bement a szobába, és aperitifként lehajtott egy jó korty Vadászbrandyt egyenesen az üvegből. - Mindent látok - fenyegette meg tréfásan Joža. - Jól van, jól van - morogta mintegy bűnbánóan Áda, kenyérrel tisztára törülte a tányért a csirke után, és a ráadás után újból. - Meg se kell mosni - nevetett. - Nem. És nem is kell megkérdezni, hogy ízlett-e - nevetett Joža, és a mosogatóhoz ment, Áda pedig bevonult a szobába, kezébe vette az újságot, lefeküdt a rekamiéra, elolvasta a két nagykövet bemutatkozó látogatásáról és a kohók termelési nehézségeiről szóló cikkek címét, aztán könnyed álomba merült. És már jött is a három rövid csengetés, a Nejtr házaspár, Joska és Ida, a megszokott kanasztaparti, leültek az asztalhoz, amelyen már ott állt két üveg kökénybor, Joža gyártmánya, rövidesen a nyakára hágnak; kezdés előtt lehajtottak belőle egy pohárral, s már ment is minden a maga útján. - A pincében egér van - mondta játék közben Áda. Vett és dobott. - Ma reggel gyönyörű volt odafont - mondta Joska Nejtr. Vett és dobott. - Nálunk is van - mondta Ida Nejtrová. Vett és dobott. - Ilyenkor a legszebb odafönt - mondta Joža. Vett és dobott. - Csak nehogy patkány legyen - mondta Áda. - Mint valami füstfátyolon keresztül, de mégis egész pontosan látszik minden... - mondta Joska. - Olyan furcsa hosszú volt a farka - mondta Ida. Vett és dobott. - Valami különös fény van ott mindig... - mondta Joža, és dobott. - Erre vártam! - kiáltott fel Áda, és lecsapott a csomagra. Hogyhogy? - kiabálta Ida. - Két kilencesem van! - ujjongott Áda. – Megmutatni - visított Ida, Joža fölsóhajtott, Joska fölsóhajtott, Áda meg Ida egymásnak estek: - Ha tudnád, hogy esz az irigység - mondta Ida. - Annál jobban örülök neki... - lelkendezett Ada. - Te tahó, te hóhányó, te vadállat... - mondta Ida már csaknem suttogva. - Kéne, ugye kéne, valld be, hogy kéne... - gügyögte Áda, miközben Joska és Joža gúnyosan egymásra mosolyogtak. - Na, elég! - mondta Áda, Ida kitöltötte a maradékot az első üvegből, és mindenki egy hajtásra kiürítette a poharát. - Elolvastad már a Lear király-t? - kérdezte Joska. - Azt mondod, hogy hosszú volt a farka? - kérdezte Áda. - Még csak a negyedik felvonás közepénél tartok - mondta Joža. - Mint egy igazi patkánynak - mondta Ida. - Gloster kastélyában? - kérdezte Joska. - Bemázolni mésszel, a többiek széttépik, aztán sorra veszik egymást - mondta Áda. - A következő jelenet, Gloster és Edgar - mondta Joža. - Akkor már jobb bezárni egy bádoghordóba, és amikor megőrül, kiengedni - mondta Ida. - Gloster: Mikor leszünk már a hegy tetején? - súgta Joska, és letette a kártyalegyezőt. - Edgar: Most hágunk fel. Nézd, hogy erőlködünk - súgta Joža, Áda fölsóhajtott, Ida fölsóhajtott, Joska és Joža felváltva szavalták a jelenetet: - Úgy tetszik, ez sík föld - mondta Joska-Gloster. - Borzasztó meredek! - mondta Joža-Edgar. - Halkan! hogy zúg a tenger, hallod-e? - kiáltotta Joska-Gloster. - Valóban nem!* - kiáltotta Joža-Edgar, Áda és Ida gúnyosan egymásra mosolyogtak. - Milyen nagy - sóhajtotta Joska, és Joža töltött a második üvegből, és mindenki egy hajtásra kiürítette a poharát. A kártyalapok csendesen csattogtak, Joža és Joska nagy csomagokat halmoztak, Áda meg Ida begyűjtötte őket, mert Vinšék természetesen Nejtrék ellen játszottak, a pontarány változatlan maradt, egy az egyhez, amíg csak ki nem ürült a második üveg is, vagyis a látogatás végéig. Nejtrék fölemelkedtek, és egyszerre megszólaltak: - Miféle piros rudakat raktál az erkélyre? - kérdezte Ida, és: - Olvastad már azt a Kafkát? - kérdezte Joska. Vinšék is álltak már, és egyszerre feleltek: - Kifeszítjük köztük a ruhaszárító kötelet, és az, erkély szabad marad... -mondta Áda, és: - Épp tegnap este, és a legfantasztikusabb az, hogy... - mondta Joža. Áda és Ida kiment az erkélyre, Joža és Joska megállt a könyvszekrény előtt, aztán megint mindannyian együtt voltak. - Köszönjük szépen! - Nincs mit! - Hát akkor viszontlátásra! - Hát akkor jó éjszakát! - és Vinšék az ajtóhoz kísérték Nejtréket. - Hál’ istennek - lélegzett fel leplezetlen megkönnyebbüléssel Áda. - No, ezt is letudtuk - sóhajtott fel Joža őszintén. - Sajnálom szegény Joskát... - Inkább Idát kell sajnálni... Egymásra mosolyogtak. - Enni és aludni! - kiabálta Áda. - Hogy én már milyen éhes voltam! - kiáltotta Joža, és mind a ketten vidáman kiviharzottak a konyhába.
|