Falke, Gustav: Ketten (Zwei in Hungarian)

Drüben du, mir deine weiße

Rose übers Wasser zeigend,

Hüben ich, dir meine dunkle

Sehnsüchtig entgegen neigend.

In dem breiten Strome, der uns

Scheidet, zittern unsre blassen

Schatten, die vergebens suchen,

Sich zu finden, sich zu fassen.

Und so stehn wir, unser Stammeln

Stirbt im Wind, im Wellenrauschen,

Und wir können nichts als unsre

Stummen Sehnsuchtswinke tauschen.

Leis, gespenstig, zwischen unsern

Dunklen Ufern schwimmt ein wilder

Schwarzer Schwan, und seltsam schwanken

Unsre blassen Spiegelbilder.

Ott te, a vízen keresztül

fehér rózsáddal üzenve,

itt én,sötét színben égő

virágomat nyújtva szembe.

Az elválasztó folyóban

kettőnk sápadt árnya reszket,

árnyak,melyek egyesülni

hasztalanul igyekeznek.

Így állunk, a szél s a hullám

zúgásába fúl beszédünk,

nem tehetünk egyebet,mint

néma jeleket cserélünk.

Nesztelenül, mint kisértet,

sötét hattyú jelenik meg

partjaink közt,s felkavarja

sápadt tükörképeinket.