Lear, Edward: A Lábujjavesztett Kekmóc (The Pobble Who Has No Toes in Hungarian)
|
The Pobble Who Has No Toes (English)The Pobble who has no toes Had once as many as we; When they said "Some day you may lose them all;" He replied "Fish, fiddle-de-dee!" And his Aunt Jobiska made him drink Lavender water tinged with pink, For she said "The World in general knows There's nothing so good for a Pobble's toes!"
The Pobble who has no toes Swam across the Bristol Channel; But before he set out he wrapped his nose In a piece of scarlet flannel. For his Aunt Jobiska said "No harm Can come to his toes if his nose is warm; And it's perfectly known that a Pobble's toes Are safe, -- provided he minds his nose!"
The Pobble swam fast and well, And when boats or ships came near him, He tinkledy-blinkledy-winkled a bell, So that all the world could hear him. And all the Sailors and Admirals cried, When they saw him nearing the further side - "He has gone to fish for his Aunt Jobiska's Runcible Cat with crimson whiskers!"
But before he touched the shore, The shore of the Bristol Channel, A sea-green porpoise carried away His wrapper of scarlet flannel. And when he came to observe his feet, Formerly garnished with toes so neat, His face at once became forlorn, On perceiving that all his toes were gone!
And nobody ever knew, From that dark day to the present, Whoso had taken the Pobble's toes, In a manner so far from pleasant. Whether the shrimps, or crawfish grey, Or crafty Mermaids stole them away - Nobody knew: and nobody knows How the Pobble was robbed of his twice five toes!
The Pobble who has no toes Was placed in a friendly Bark, And they rowed him back, and carried him up To his Aunt Jobiska's Park. And she made him a feast at his earnest wish Of eggs and buttercups fried with fish, - And she said "It's a fact the whole world knows, That Pobbles are happier without their toes!"
|
A Lábujjavesztett Kekmóc (Hungarian)A Lábujjavesztett Kekmócnak is volt lábujja valaha tíz. Ha rászóltak: "Vigyázz, mert elveszted őket!" - csak vigyorgott, s azt mondta: „Csíz!” És Cancurka néninél mindennap hörpölt egy nagy csupor rózsaszín cickafarkszörpöt, szem előtt tartván e közismert elvet: "A Kekmócok lábujja ettől lesz fejlett."
A Kekmóc egy jó nagyot úszott a Bristoli Öbölön át, de előtte rendesen orrára húzott egy pamutzoknit, lilát. Mert Cancurka néni is azt javasolta: "Lábujja ép, kinek védve az orra; s míg orrhegyük melegszik pamutba bújva, nem szenved hiányt a Kekmócok ujja!"
A Kekmóc szelte a tengert, s ha jött egy-egy Fregatt vagy Sajka, egy ügyes kis csengővel csingett és csengett, hogy mindenki messziről hallja. És kurjantott valahány Tengernagy, Matróz, ha szélfelől tempózva föltűnt a Kekmóc: "Ez horgászni indult, mert éhes a Cancur- ka néni cicája, a szögbajszú kandúr!"
De mielőtt partot ért volna a Bristoli Öbölön át, jött egy zöld Fóka, és jól lesodorta a szép lila orrzokniját. És midőn oly dús ékű lábára nézett az ujjai szemügyre vétele végett, letörte kedvét a megrázó látvány, mert egyetlen lábujj sem volt már a lábán!
S e tragikus, sötét nap óta nem jött rá senki se még, hogy ki volt, ki álnokul így letarolta a Kekmóc két lábafejét. Miféle furfangos tengeri lények, tán Languszták, Rákok, vagy lenge Szirének – mindmáig nem tudni, kié a bűntett, s a kekmóci lábujjak hová is tűntek.
A Lábujjavesztett Kekmóc egy baráti Sajkába téve vissza lett szállítva Cancurka néninek egész a háza elébe. S a néni egy kiadós ebéddel várta (sülttököt tálalt, meg papsajtot rántva), és ekképpen foglalta össze a dolgot: "Mint tudjuk, egy Kekmóc csak ujjatlan boldog."
|