Leino, Eino: Väinämöinen dala (Väinämöisen laulu in Hungarian)
|
Väinämöisen laulu (Finnish)Ei iloja monta ihmislapselle suotu: Yks kevään riemu ja toinen kesän ja kolmansi korkean, selkeän sykysyn riemu. Kyntää, kylvää, korjata kokoon, levätä vihdoin rauhassa raatamisestaan.
Ei suruja monta ihmislapselle suotu: Yks sydämen suru, elon huoli toinen ja kolmansi korkean, ankaran kuoleman suru. Ystävä pettää, elämä jättää, taika on ainoa sankarin työ sekä tarmo.
Miks laulaisin siis minä, jolle on kantelo suotu, riemuja muita ja murheita muita? Taida en lukea tähtiä taivahan kannen, en kaloja meren, en kukkia nurmen. Laulan ma siis, mit’ on ihmisen laulaa suotu.
Ei sovi urhon tietoja, taitoja laulaa, ei esiintuoda. Sankarin sopii laulaa vaan, miten vaihtuvi vuodet ja viikot, miten kipinät syttyy ja jälleen sammuu ja kuinka kulkee kuolon ja elämän laki.
Kaikki on muu vain välkettä taivahan kaaren, katinkultaa, laineiden läikkyä. Sankarin laulaa sopii niinkuin meri, suurena, pyhänä, peljättävänä, - lempeenä niinkuin lepäävä yö yli maiden.
Monta on laulua, monta myös laulujen miestä. Yksi on laulu ylitse muiden: ihmisen, aattehen, hengen ankara laulu. Kansat katoo, ei katoa mahti, jonka on laulanut mahtaja kansansa sielun.
|
Väinämöinen dala (Hungarian)Mi öröm, ami az ember gyerekének jutott: a tavasz az első, második a nyár, a harmadik a fennen, fehérlő ősznek öröme; szánthat, vethet, betakaríthat, s lehever végül vackára verítékezve.
Mi bánat, ami az ember gyerekének jutott: szívbéli az első, második a megélhetés, a harmadik a fennen, fekete halál bánata; becsap a barátság, elszáll az élet, egyetlen varázslat van csak: hősöknek munkája, mersze.
Mért dalolnék én, kinek húros kantele jutott, másféle örömről, másfajta bánatról? Mit se mondhatok messzi csillagok csábjáról, tenger halairól, mezők virágairól. Éneklem tehát, ami ének az embernek jutott.
Nem szokás, hogy a dalia tudásról, tanulásról daloljon, vagy szót is ejtsen. Ilyenhez illőbb hirdetni: hogyan változtak évek és hetek, mint gyúlnak a szikrák s halnak hamvukba, s miképpen hatnak halál és élet elvei.
Minden más csak csalóka csillagok fénye, talmi ragyogás, tűnékeny tündöklés. A hőshöz illőbb dalolni a tengert, a szertelent, szentet, félelmeteset - a földre hajló néma éj nyugalmát.
Sokféle dal van, s számos a dalok férfia szintén. Mégis a dal egy mindenek felett: emberek, eszmék, lelkek szigorú dala. Népek múlnak, de nem a képesség, mely dalba remekli a lélek pompás rokonságát.
|