Musset, Alfred de: Venise
Venise (French)Pas un bateau qui bouge, Pas un pêcheur dans l'eau, Pas un falot. Seul, assis à la grève, Le grand lion soulève, Sur l'horizon serein, Son pied d'airain. Autour de lui, par groupes, Navires et chaloupes, Pareils à des hérons Couchés en ronds, Dorment sur l'eau qui fume, Et croisent dans la brume, En légers tourbillons, Leurs pavillons. La lune qui s'efface Couvre son front qui passe D'un nuage étoilé Demi-voilé. Ainsi, la dame abbesse De Sainte-Croix rabaisse Sa cape aux larges plis Sur son surplis. Et les palais antiques, Et les graves portiques, Et les blancs escaliers Des chevaliers, Et les ponts, et les rues, Et les mornes statues, Et le golfe mouvant Qui tremble au vent, Tout se tait, fors les gardes Aux longues hallebardes, Qui veillent aux créneaux Des arsenaux. - Ah ! maintenant plus d'une Attend, au clair de lune, Quelque jeune muguet, L'oreille au guet. Pour le bal qu'on prépare, Plus d'une qui se pare, Met devant son miroir Le masque noir. Sur sa couche embaumée, La Vanina pâmée Presse encor son amant, En s'endormant; Et Narcisa, la folle, Au fond de sa gondole, S'oublie en un festin Jusqu'au matin. Et qui, dans l'Italie, N'a son grain de folie ? Qui ne garde aux amours Ses plus beaux jours ? Laissons la vieille horloge, Au palais du vieux doge, Lui compter de ses nuits Les longs ennuis. Comptons plutôt, ma belle, Sur ta bouche rebelle Tant de baisers donnés... Ou pardonnés. Comptons plutôt tes charmes, Comptons les douces larmes, Qu'à nos yeux a coûté La volupté ! |
Velence (Hungarian)Velencén rõt az este, Nem ing a bárka teste, Nyugszik halásza mind, Lámpás sem int. De ûlve esti parton A bronz oroszlán zordon S nehéz talpat emel Az égre fel. Körûl, a habban ázva, Hajók s derelyék száza, Mint halk kócsag-sereg, Úgy szendereg. S fölöttük, míg az estben Száll vízi pára resten És könnyû szél kereng, - Zászlócska leng. A hold az ég piarcán Elbúvik s szende arcán Csillagos fellegek Fátyla lebeg: A Szent Kereszt-apátnõ, Ha ölti fátyolát õ, Igy hull rá árnyvetõ Sûrû redõ… S a vén palota-ormok S a sok bús ívû csarnok S lovag-lépcsõn a sok Hószínû fok, S hidak, az út-erekkel S a mord szobrú terekkel S a rév, mely rengni kél, Ha száll a szél, - Mind hallgat, néma város, Csak egy-két alabárdos Jár, hol bástyázva áll Az arzenál. Oh most, míg hold dereng itt, Hány drága lány mereng itt, Hány gyöngyvirág, remek, Vár, les, remeg… Ragyogni báli éjen Hány öltözik kevélyen S éjszín álarcot ölt Tükre elõtt… Fekszik párfõmös ágyban A szép Vanína vágyban, S aléltan is ölel, - Igy alszik el… S Narcísa, a bolondos, Víg gondolán kalandos Mámor közt, hajnalig Dalol, iszik… S úgyé, Italiába Kissé mindenki kába, S gyönyörre adja itt Dús napjait?… Ne bánjuk hát, ha kong a Vén dózse-kastély lomha Avítt órája zord, Bús óra-sort, Számláljuk, édes, inkább Makrancos, szép rubin-szád Csókját, melyet vagy ád, Vagy megbocsát! S számláljuk sok-sok könnyed Bájad s az enyhe könnyet, Melyet fakaszt az éj, S a drága kéj!
|