Kráter szélén állva ne gondolj arra mikor
tör fel a láva
csak nézd a lent fortyogó pusztító erőt
a hazug gőzfelhőt böfögő nyugtalan poklot
lefelé jőve ne nézz a kiégett fatörzsekre
az ormótlan kövekre
felejtsd el ami volt
megmondják neked ami van
ha megrázkódik a föld
félelmetes moraj előzi meg
a fortyogó láva hömpölygését a lejtőn
a mindent elárasztó hamut
fohászkodj hogy a tömeg
elérje a parkolóban sorakozó járművét
és elmenekülhessen fejvesztve
minden égtáj felé
a világ behúzott függönyű ház
aggódó emberek kandikálnak
vagy képernyőkön nézik
a meghamisított jeleneteket
és a hazug propagandát
a félelem bekúszik mindenhová
a bizonytalanság nő mint óriáspöfeteg
amig szétpukkad
szétszórva a hiány milliónyi sejtjét
polipkarok tartják fogva
az életösztön morzsáit szedegető embert
galambok keresnek menedéket
az elhagyott templomokban
megpihennek a szentek
feszületet tartó karján
majd közelharcot vívnak
egy hajléktalan elhullatott morzsáiért
az Isten kétségbeesetten keresi
elveszett gyermekeit
kripta szaga van a mindenségnek
tágul az űr árad a bolygóközi hideg
és a sikoltó csend
túl hosszúra nyúlik a félelem
és a bizonytalanság évada
és a kígyók ott tekergőznek
a begörcsölt lábak között
