Nézd a szemét: mily friss, vidám és bátor,
tiszta az ég derült kék mosolyától.
Ha porzik az út az aranyló naptól,
jő szembe ő, a tikkadt úton, akkor.
Mögötte nincs titok s előtte semmi kétség:
ő hangosan beszél s a szava sose vétség.
Kenyérrel telt iszákját madzagtalanul hordja
s kotyogó kulacsát szomjas szád elé tolja.
Egy nagy szív ez a vándor, őszinte és derült lény,
ájtatos jó szavak fodroznak lelke tükrén.
Ó, tökéletes ő, s ha elválsz tőle, érdes
munkától zord kezével kezet szorít az édes.
S csak távozta után, ha már elmúltak órák,
veszed észre, hogy emlékül vitte aranyórád.
