Negri, Ada: Birichino di strada
Birichino di strada (Italian)Quando lo vedo per la via fangosa Passar sucido e bello, Colla giacchetta tutta in un brandello, Le scarpe rotte e l’aria capricciosa,
Quando il vedo fra i carri o sul selciato Coi calzoncini a brani, Gettare i sassi nelle gambe ai cani, Gií ladro, gií corrotto e gií sfrontato;
Quando lo vedo ridere e saltare, Povero fior di spina, E penso che sua madre è all’officina, Vuoto il tugurio e il padre al cellulare,
Un’angoscia per lui dentro mi serra; E dico: “Che farai Tu che stracciato ed ignorante vai Senz’appoggio ne guida sulla terra?…
De la capanna garrulo usignolo, Che sarai fra vent’anni? Vile e perverso spacciator d’inganni, Operaio solerte, o borsaiuolo?
L’onesta blusa avrai del manovale, O quella del forzato? Ti rivedrò bracciante o condannato, Sul lavoro, in prigione, o all’ospedale?…,,
… Ed ecco, vorrei scender ne la via E stringerlo sul core, In un supremo abbraccio di dolore, Di pietí , di tristezza e d’agonia;
Tutti i miei baci dargli in un istante Sulla bocca e sul petto, E singhiozzargli con fraterno affetto Queste parole soffocate e sante:
“Anch’io vissi nel lutto e nelle pene, Anch’io son fior di spina; E l’ebbi anch’io la madre all’officina, E anch’io seppi il dolor… ti voglio bene.,,
|
Utcagyerek (Hungarian)Ha látom, mikor szurtos, hetyke képpel a sáron át, tocsogva, lógós kabátba, csüngő cafatokba és keshedt orrú, rossz cipőkbe lépdel,
ha látom, mikor laskás pantalóval kocsik közt tekeregve az utcán követ hajigál az ebre – ó, máris romlott, kancsalképü, tolvaj,
ha látom, mikor felszökik kacagva, bogáncsvirág, kis árva, s elgondolom, az anyja kinn a gyárba, a ház üres, börtönben ül az apja,
úgy elszorul a gyermekért a szívem: „Kis toprongyos, mi sors vár? Tudatlan lábad tétován botorkál, s nincs óvó kéz, mely támogatna híven?...
És húsz év múlva, bús kalyiba pompás csíze, mi lesz belőled? Züllött svihák? Szélhámos, csúnya féreg? Vagy zsebmetsző? Vagy tisztes, fürge munkás?
Fegyenc daróca, munkás tiszta blúza takarja majd a melled? Bélyegesen, vagy műhely padja mellett, börtönben vagy kórházban látlak újra?"
Úgy mennék most, hogy szívemhez szorítsam kis utcasarki árvám, hű öleléssel úgy karomba zárnám, halálos búval, fájó, néma kínban –
úgy elborítnám könnyes, sűrű csókkal az ajkát és a mellét, testvéri, forró szerelmet lehelnék e valló, szent és fojtott tűzü szókkal:
„Engem is gyász és fájdalmak neveltek, bogáncs virága voltam, az én anyám is robotolt a porban, ismerem én a bánatot ... Szeretlek."
|