Solmi, Sergio: Levania (Levania in Hungarian)
|
Levania (Italian)quinquaginta millubus miliarum Germanicorum in aeteris profundo sita est Levania insula (Joannis Kepleri Somnium seu de astronomia lunari 1634)
…Forse a Levania approdai nella sepolta esistenza anteriore, ed era il cono dell’eclissi, che l’algida schiudeva nera via degli spiriti. Gli unguenti di Fiolxhilda, la spugna infusa d’acqua sotto le nari, l’affannoso morbido rotolare nel sogno, il cauto scendere nelle segrete caverne, l’orrendo vindice raggio a sfuggire, ritrovo oscuramente.
E fu per questo, forse che mai la fida lucerna, o l’esangue sposa d’Endimione in essa io vidi nè la solinga cacciatrice, quando la miravo fanciullo tra le case sgorgare in bianca vampa e ratta ai segni ascendere dal cielo.Ma la rupe nell’inaccesso etere scagliata l’isola estrema , sentinella insonne protesa ai flutti interminati. E l’ansia mi sommuoveva il cuore di raggiungerla -ippogrifo,proiettile,astronave- d’attingere al silenzio del suo lume.
…Era il confine, il mondo di ferro e roccia,il minerale cieco il punto fermo opposto alla insensata fantasia delle forme. Era lo zero che ogni calcolo spiega, era il concreto, bianco, forato, calcinato fondo dell’essere.
E sovente dai supremi bastioni di Levania il verdeggiante pianeta ho contemplato, l’ombra vaga di oceani e di foreste, della vita impetuosa e fuggevole le polle irridescenti - risalendo l’orlo dei suoi convulsi crateri, vagando lungo la sponda dei suoi mari morti.
|
Levania (Hungarian)Quinquaginta milibus milliarium Germanicorum in aetheris profundo sita est Levania insula.* J. Kepler - „Somnium seu de Astronomia Lunari", 1634
... Mintha Levániában értem volna partot és elsüllyedt, korábbi életembe jutottam volna egy jeges, vak úton, melyre kaput a fogyó hold nyitott. Bús, beteg álomba bukva, félsötéten láttam Fiolxhilda balzsamát s a holtak orra alatt a nyirkos szivacsot, de míg szálltam titkos szurdikokba lassan – tudtam, nem futhatok a bosszúálló, szörnyű sugár elől.
Talán, gyerekként, ezért nem bírtam felfedezni benne a hű mécsest, a magányos vadásznőt, s Endymión sápadt menyasszonyának ezért nem hittem őt, amíg csodáltam, mint bukkan föl a házak közt s az égi mesgyén, fehéren izzva, mint fut. Inkább úgy véltem, szirt a járhatatlan űrben, távol sziget, vagy éber őr a roppant özön felett, mélyen fölébehajló. És szívem már a vágy szította szállni, hogy mint szárnyas griff, űrhajó, rakéta, dermedt sugárkörét elérjem egykor.
... Mérföldoszlop volt ő, világa vasérceknek, szikláknak, fénytelen fém, a formák tébolyult ábrándködében az egyetlen szilárd pont. És a képlet, az volt, minden szám-rejtély nyitja; létünk biztos, elmélyített, mésszel-kiperzselt fehér alapköve.
S Levániának legmagasabb bástyáiról be gyakran bámultam én e zöld bolygót, az erdők, hab-torlatok tétova árnyait lenn, kurta, heves létünk forrásvidékét, mely szivárványszínben tüzelt – elértem zord kráterek hegyét, botolva jártam széltében tengerek holt medre mentén.
* „Ötvenezer germán mérföldnyire az aether magasságában fekszik Levánia szigete."
|