Torga, Miguel: Unamuno
Unamuno (Portuguese)D. Miguel... Fazia pombas brancas de papel Que voavam da Ibéria ao fim do mundo... Unamuno Terceiro (Foi o Cid primeiro D. Quixote o segundo).
Amante duma Dulcineia, Ilusória, também (Pátria mãe, Ideia E namorada), Era o seu defensor quando ninguém Lhe defendia a honra ameaçada.
Chamado pelo aceno da miragem, Deixava o Escurial onde vivia E subia, subia A requestar na carne da paisagem A alma que, zeloso, protegia.
Depois, correspondido, Voltava à cela desse nosso lar Por Filipe segundo construído Com granito de fé peninsular.
E falava com Deus em Castelhano Contava-lhe a patética agonia Dum espírito católico romano Dentro dum corpo quente de heresia
Até que a madrugada o acordava Da noite tumular. E lá ía de novo o cavaleiro andante Desafiar Cada torvo gigante Que impedia o delírio de passar.
Unamuno Terceiro! Morreu louco. O seu amor, por ser demais, foi pouco Para rasgar o ventre da Donzela. D. Miguel... Fazia pombas brancas de papel E guardava a mais pura na lapela.
|
Unamuno (Hungarian)Vagyis hát Don Miguel... Fehér papírgalambokat eresztett fel Ibériából s a szélrózsa minden irányába röptetett... Don Miguel harmadik Unamunóként jött, (Cid volt az első, aki mögött Másodiknak Don Quijote következett).
Don Miguel is lovagja lett egy Dulcineának, Ki makulátlan ideája volt a vágynak, (Haza s anya egy személyben Eszményített nő, Aki azért vadtüzű szerető), S kinek szűzi erényét védte serényen, Meg ne becsteleníthesse merénylő!
Am csalóka varázslat csábkörébe került, S odahagyta az Escorialt, ahol élt, Ahonnan pályája indult s delelőjére ért, Ahonnan meglátta a lelket, mely a táj húsába merült, S oly buzgalommal aggódott az üdvösségért.
Aztán megcselekedte, mit sorsa rendelt, S a palota-cellába visszaszökött, Amelyet II. Fülöp emelt, S a félszigeti bigott hit gránitjával ötvözött.
És az Istennel spanyolul beszélt, Meggyónta a lángolón-heves agóniát, Melyet egy katolikus lélek meg hogyan élt Eretnekségtől forrongó testén át.
Aztán a virradat megjött, S az éjszaka sírjából feltámasztotta őt Es a kóbor lovag újra útra kelt És minden óriást, ijesztőt, Párbajra híva a sorompók közé terelt S legyőzött minden haladást bénító erőt.
Harmadik Unamuno! A tébolyba fúló. Hatalmas szerelme, a nem múló Is kevés volt, hogy bírhassa a Hajadont, kegyét a lánynak. Don Miguel... Fehér papírgalambokat eresztett az égre fel, De a legtisztábbat megőrizte hajtókáján a kabátnak.
|