Azok számára, akikről a test utolsó foszlánya
Is lekopott (ajkuk nincs, arcuk talány!...)
Ó, Orpheusz pokolra szállása
nem haladja-e meg jogalapját.
Azok számára, akik az utolsó földi szálakat
Is felszámolták… Annak, aki trónok trónján
Meglátta a nagyképű koholmányokat
A látnoknak – kés a találkozás.
Hát nem váltotta meg – a vér összes rózsájával
A tágas reverendában
Halhatalansággal…
A legmagasabb csúcsokat ostromolva
Szerettél – én a feledést hozó nyugalomra
Vágyok… mert ebben a szellemházban,
Itt – te, a való vagy a kisértet, a valóság –
Halott vagyok… Mit mondhatnék még
– „Felejtsd el, hagyj békén!”
Mert nem tudsz felébreszteni! Nem tudok válaszolni!
Nincs kezem! Se szám mivel szádat
érinthetném! – A halhatatlanság kígyómarás ízével
Oltotta ki a női vágyakat.
Nincs tovább – emlékezzél sikolyomra! –
Ez az utolsó állomás.
Orpheusz ne próbálja ébreszteni Euridikét
És testvér se zavarja nővérét.
1923 március 23.